Hol vagy, hová mész, honnan jössz?
Amikor a magyar nyelv beleépíti a teret a szóba
Képzeljünk el egy házat.
Valaki a házban van.
Aztán bemegy a házba.
Később kijön a házból.
A fizikai jelenet egyszerű:
belső tér → mozgás befelé → mozgás kifelé.
A magyar nyelv azonban valami különösen érdekeset tesz ezzel a jelenettel.
Nem egyszerűen hozzáad egy külön szót ahhoz, hogy megmondja, hol van valaki vagy merre mozog.
A térbeli viszonyt magához a főnévhez kapcsolja:
házban
házba
házból
Ugyanaz a ház.
Három különböző viszony.
És három különböző kérdés:
Hol?
Hová?
Honnan?
Ez első pillantásra csak nyelvtannak tűnik.
Valójában egy egész térbeli rendszer rejtőzik mögötte.
A magyar nemcsak helyet jelöl
Nézzük meg közelebbről:
a házban
— valami a ház belsejében található.
a házba
— valami a ház belseje felé mozog, és oda kerül.
a házból
— valami a ház belsejéből indul kifelé.
A három forma nem három egymástól független szabály.
Egy rendszert alkotnak.
Van egy térbeli tartomány:
BELÜL
és ehhez három lehetséges viszony kapcsolódik:
HELY
CÉL
FORRÁS
Vagyis:
hol? → hová? → honnan?
De mi történik, ha nem belül vagyunk?
Tegyük a könyvet az asztalra.
Most a térbeli kapcsolat más.
Nem az asztal belsejéről beszélünk.
Hanem a felületéről.
Megint megjelenik ugyanaz a logika:
az asztalon
az asztalra
az asztalról
Megint:
hely → cél → forrás
De most már egy másik térbeli tartományban:
FELÜLET
A rendszer tehát nem pusztán azt kérdezi:
Hol van valami?
Előtte egy másik kérdést is feltesz:
Milyen kapcsolatban van a tárggyal?
Belül?
Rajta?
Mellette, közelében?
És csak ezután következik:
Ott van, oda tart vagy onnan jön?
A tér két tengelyből épül fel
Ez az egyik legszebb módja annak, ahogyan a magyar térbeli rendszerre nézhetünk.
Nem egyszerű listaként:
-ban/-ben
-ba/-be
-ból/-ből
-on/-en/-ön
-ra/-re
-ról/-ről
-nál/-nél
-hoz/-hez/-höz
-tól/-től
Hanem két dimenzió találkozásaként.
Az első:
Milyen térbeli kapcsolat?
BELÜL
FELÜLETEN
KÖZELÉBEN
A második:
Milyen irány?
HELY
ODA
ONNAN
Ha ezt a két tengelyt keresztezzük, egy egész térképet kapunk.
BELÜL
házban
hol?
házba
hová?
házból
honnan?
FELÜLETEN
asztalon
hol?
asztalra
hová?
asztalról
honnan?
KÖZELÉBEN
háznál
hol?
házhoz
hová?
háztól
honnan?
Ez már nem kilenc külön szabály
Ez a pont különösen fontos a nyelvtanulás szempontjából.
Ha valaki kilenc végződést lát, könnyen arra gondolhat:
kilenc dolgot kell megtanulnom.
De ha meglátjuk a mögöttes rendszert, egészen más kép jelenik meg.
Nem kilenc véletlenszerű elemünk van.
Hanem körülbelül ez:
3 térbeli kapcsolat × 3 irányviszony.
A memória helyét részben átveszi a szerkezet.
És amikor a szerkezet láthatóvá válik, a nyelvtan már nem puszta toldaléklista.
Térképpé válik.
A „hol?” önmagában még nem elég
Ez azért érdekes, mert a valós tér sem egyetlen dimenzióból áll.
Ha azt mondjuk:
A könyv az asztal...
még nem fejeztük be a gondolatot.
Hol van?
Az asztalban?
Az asztalon?
Az asztalnál?
A fizikai objektum ugyanaz:
asztal
De a referenciaobjektum és a másik tárgy közötti kapcsolat változik.
A nyelvnek ezt a kapcsolatot is fel kell építenie.
A főnév ezért egy kis térbeli modellé válik
Vegyük ezt:
ház
Önmagában egy objektum.
De:
házban
már nem egyszerűen objektum.
A szó egy viszonyt is tartalmaz:
valami a ház belső terében van.
A házba ennél is többet tesz.
Nemcsak helyet jelöl.
Trajektóriát is létrehoz:
kívül → belül
A házból pedig az ellenkező irányt:
belül → kívül
Egyetlen toldalék megváltoztatja az egész jelenet geometriáját.
Angolul ugyanez másképp épül fel
Vegyük a legegyszerűbb példákat:
in the house
into the house
out of the house
Az angol természetesen ugyanazokat a térbeli különbségeket képes kifejezni.
De a szerkezet más.
A térbeli kapcsolat jelentős része külön elemként jelenik meg:
in
into
out of
A magyarban viszont:
ház-ban
ház-ba
ház-ból
A különbség nem abban áll, hogy az egyik nyelv „érti” a teret, a másik pedig nem.
Mindkettő érti.
A különbség abban van, hogyan építik bele a teret a mondatba.
Ez pontosan az a pont, ahol a szó szerkezete gondolkodási eszközzé válik
A magyarul tanuló számára könnyű úgy látni a toldalékokat, mint valamit, amit a főnév végére kell ragasztani.
De funkcionálisan sokkal többről van szó.
A beszélőnek ki kell választania:
mi a referenciaobjektum;
milyen térbeli kapcsolat releváns;
statikus helyről vagy mozgásról beszélünk;
ha mozgásról, akkor a referenciaobjektum felé vagy attól el.
A megfelelő forma ennek az egész döntéssorozatnak az eredménye.
És itt kapcsolódik össze a tér a nézőponttal
A térbeli nyelv soha nem pusztán koordinátákból áll.
Mindig kell valami, amihez képest meghatározzuk a helyzetet.
Ha azt mondom:
a házban
a házat térbeli tartályként konceptualizálom.
Ha azt mondom:
a háznál
más kapcsolatot választok.
Nem egyszerűen „valahol ott”.
Hanem:
a ház mint referenciahely közelében / annál a pontnál.
A referenciaobjektum ugyanaz.
A róla felépített térbeli modell más.
A valóság nem mondja meg, melyik modellt kell választanunk
Ez különösen fontos.
A világban nincs ráírva egy helyre:
INESSIVUS
vagy:
ADESSIVUS
A beszélő választja ki azt a viszonyt, amely az adott helyzetben releváns.
Ezért a nyelvtan nem egyszerűen leképezi a valóságot.
A nyelvtan értelmezi és strukturálja a valóságot.
És néha a nyelvek nem ugyanúgy strukturálják ugyanazt a helyet
Ez az a pont, ahol a szó szerinti fordítás veszélyessé válik.
Egy másik nyelvben megszokott prepozíció nem garantálja, hogy a magyar ugyanazt a térbeli modellt választja.
Miért?
Mert a kérdés nem ez:
Melyik magyar szó felel meg az angol „in”, „on” vagy „at” szónak?
Hanem:
Hogyan konceptualizálja a magyar ezt a konkrét kapcsolatot?
Ez két teljesen különböző tanulási stratégia.
A fordítási probléma ezért nem szótári probléma
Tegyük fel, hogy egy nyelv egyetlen általános helyjelölő szerkezettel képes lefedni több olyan helyzetet, amelyeket a magyar különböző térbeli modellek szerint kezel.
A fordító nem egyszerűen megfelelő toldalékot keres.
Előbb rekonstruálnia kell a jelenetet.
Mi van hol?
Mihez képest?
Belül?
Felületen?
Egy pont közelében?
Van mozgás?
Mi a cél?
Mi a kiindulópont?
Csak ezután lehet jól fordítani.
Vagyis előbb a jelenetet kell lefordítani
Ez ugyanaz az alapelv, amelyet a mozgás nyelvi felépítésénél is látunk.
Az angol mozgásesemények vizsgálatakor azt láttuk, hogy a nyelvek ugyanazt az eseményt különböző szerkezeti elemekre bonthatják.
A kérdés ott az volt:
mi történt, és hogyan csomagolja ezt a nyelv?
A magyar térbeli esetek egy másik oldalról mutatják ugyanezt az általános problémát.
Itt azt kérdezzük:
hol helyezi el a nyelv magát a térbeli viszonyt?
Az angol mozgáseseményekről szóló összehasonlító tanulmány itt olvasható:
https://levitintymur.com/you-saw-him-leave-but-how-did-he-move/
A két rendszer nem ugyanaz.
Éppen ezért érdekes összevetni őket.
A magyar még ennél is tovább megy
A térbeli rendszer nem áll meg a főnévi eseteknél.
A magyarban számos névutó is képes hasonló háromirányú különbségeket létrehozni.
Például egy objektumhoz viszonyított helyzet lehet:
mellette
majd mozgás történhet:
mellé
vagy:
mellőle
Ismét ugyanaz a mélyebb séma bukkan fel:
hely
cél
forrás
A konkrét forma változik.
A gondolkodási szerkezet felismerhető marad.
Ezért a „hol–hová–honnan” nem egyszerű kérdőszó-hármas
Ez valójában egy térbeli koordinátarendszer.
Hol?
A jelenlegi konfiguráció.
Hová?
A célkonfiguráció.
Honnan?
A kiinduló konfiguráció.
Másképpen:
ÁLLAPOT
CÉL
FORRÁS
A tér így eseményszerkezetté válik.
És innen már csak egy lépés az absztrakció
A nyelvek egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a fizikai tér szerkezete gyakran kilép a fizikai térből.
Gondolatokba kerülünk.
Helyzetekből jövünk ki.
Állapotokba kerülünk.
Kapcsolatokból lépünk ki.
Egy témánál maradunk.
Egy másik nézőponthoz közelítünk.
A térből származó struktúrák absztrakt viszonyok szervezésére kezdenek szolgálni.
Miért történik ez?
Mert a tér az emberi tapasztalat egyik legalapvetőbb rendszere.
Már jóval azelőtt megtapasztaljuk, hogy nyelvtani terminusokat ismernénk:
bent
kint
fent
lent
közel
távol
ide
oda
innen
onnan
A fizikai testünk folyamatosan helyzeteket és mozgásokat tapasztal.
Nem meglepő, hogy a nyelvek ezt a rendszert absztrakt jelentések építésére is felhasználják.
A toldalék tehát nem puszta végződés
Ez talán a legfontosabb tanulság.
Amikor egy tanuló ezt látja:
-ban/-ben
könnyen azt gondolja:
Ezt meg kell jegyeznem.
De érdemes egy másik kérdést feltenni:
Milyen világot épít ez a toldalék?
A válasz:
egy belső teret, amelyben valami található.
A -ba/-be:
ugyanazt a belső teret mint célt.
A -ból/-ből:
ugyanazt a belső teret mint forrást.
Most már nem három véletlenszerű végződésünk van.
Van egy modellünk.
És a modell képes új alakokat megjósolni
Ez a valódi megértés egyik legjobb próbája.
Ha csak megtanultuk:
házban
akkor egyetlen szót ismerünk.
Ha megértettük a rendszert:
belső tér + hely
akkor új helyzeteket is fel tudunk építeni.
Ha megértettük:
belső tér + cél
és:
belső tér + forrás
akkor már nem minden új főnévvel kezdjük elölről a tanulást.
A szabály nem azért értékes, mert listát ad.
Azért értékes, mert új helyzetekben is működik.
De a rendszer sem mechanikus
Itt jön a következő fontos lépés.
A nyelv nem geometriai program.
A valódi használatot befolyásolja:
a szó jelentése,
a megszokott nyelvi forma,
a hely kulturális vagy funkcionális értelmezése,
a konstrukció,
és a konkrét kommunikációs helyzet.
Ezért a rendszer megértése nem azt jelenti, hogy többé nincs szükség nyelvi tapasztalatra.
Éppen ellenkezőleg.
A rendszer megmutatja, mit kell megfigyelnünk a használatban.
A jó nyelvtani modell nem helyettesíti a nyelvet
Segít meglátni benne a mintázatot.
Ez alapvető különbség.
Ha azt mondjuk:
a magyar térbeli rendszer háromszor három mezőből áll,
az hasznos modell.
De a valódi magyar ennél gazdagabb.
Vannak névutók.
Vannak lexikailag rögzült választások.
Vannak történeti fejlemények.
Vannak absztrakt használatok.
Vannak olyan helyzetek, ahol a fizikai geometria önmagában nem mondja meg a természetes nyelvi formát.
A modell tehát térkép.
Nem maga a terület.
És éppen ezért jó gondolkodási eszköz
A tanuló számára a kérdés nem lehet pusztán:
Melyik ragot kell használnom?
Érdemes előbb megkérdezni:
Mi a referenciaobjektum?
Milyen térbeli kapcsolatot választok?
Hol vagyok, hová tartok vagy honnan indulok?
Fizikai vagy absztrakt térről beszélek?
A geometria dönt, vagy van rögzült nyelvi szokás is?
Ezek már nem memóriakérdések.
Ezek elemzési kérdések.
A nyelv itt szó szerint térképet rajzol
Vegyük újra a legegyszerűbb sort:
házban → házba → házból
Három rövid szó.
De mögöttük ott van:
egy referenciaobjektum,
egy belső tér,
egy statikus konfiguráció,
egy célirány,
egy forrásirány,
és egy beszélő, aki eldönti, melyik kapcsolatot akarja nyelvileg láthatóvá tenni.
Ez sokkal több, mint három rag.
Talán ezért érdemes másképp nézni a magyar esetrendszerre
Nem úgy, mint egy hosszú táblázatra.
Hanem úgy, mint egy sor kérdésre, amelyet a nyelv újra és újra feltesz:
Hol?
Hová?
Honnan?
De még ez előtt:
Milyen térben?
Belül?
Felületen?
Valami mellett?
Valami körül?
Valami alatt?
Valami fölött?
A magyar térbeli nyelvtan nem egyszerűen megnevezi a helyeket.
Viszonyokat épít közöttük.
És amikor ezeket a viszonyokat megértjük, valami fontos történik.
A végződések megszűnnek végződéseknek látszani.
Egy rendszer részeivé válnak.
A rendszer pedig megmutat valamit, ami messze túlmutat a magyar nyelvtanon:
a nyelv nem egyszerűen elmondja, hol vannak a dolgok.
Megmutatja, milyen kapcsolatot választottunk közöttük.
És néha egy egész térbeli világ elfér egyetlen szó végén.
Tymur Levitin
a Levitin Language School alapítója
okleveles fordító és nyelvtanár
© Tymur Levitin / Levitin Language School. Minden jog fenntartva.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése